A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2025

A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2025 - Freund Tamás elnök Úr a díjátadón

Idén már tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Magyar Tudományos Akadémia saját, minősített borversenyét, amelyen a felkért résztvevők „A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2025” elismerő címért – és persze némi vásárlásért – pályáznak.

A verseny iránti szakmai érdeklődést mutatja, hogy 2024-ben a 22 magyar borvidék közül már 18-ból érkezett nevezés, sőt határon túli magyar borászok is megmérették magukat. Idén sem volt ez másként, ilyen népes társaság még soha nem alakult ki a borokból. Volt tehát dolga a zsűri tagjainak, akik a kezdetektől fogva Dr. Freund Tamás, az MTA Elnökének vezérletével teszik a dolgukat. A Magyar Tudományos Akadémia Bora 2025 cím nem csupán formalitás. Komoly megmérettetés során kerülnek kiválasztásra a legjobbak.

A Magyar Tudományos Akadémia, mint a hazai köztestületek egyike számos rendezvénynek, konferenciának, tudományos üléseknek is a szervezője. Épp ezért sok külföldi vendég is megfordul az Akadémia falai között Budapesten, és az ország más tájain. A magam részéről már a ’90-es évek elején javasoltam, hogy azok a szervezetek – akár kormányzati akár más országos jelentőségű tevékenységet folytató társaságok, amelyek közvetlenül vagy akár közvetve, de az ország képviseletét is ellátják, egységesen mutassák be hazánk adottságait. Ennek talán a legjobb módja a gasztronómián keresztül adódik. A mezőgazdaság évszázadokon keresztül meghatározó volt a Kárpát-medencében, ezen ma sincs szégyenkezni valónk.

Még emlékszem azokra az időkre, amikor a bécsi jobb éttermek chefjei hetente jártak Budapestre paradicsomért. Ez az idő sajnos elmúlt, holott, ha a ’90-es évek elején felébred valaki, talán lehetett volna itt, Európa közepén egy igazi bio/natúr termő helyet kialakítani. Ez egyértelműen igényességet hozott volna magával, szőlőskertben, pincében, asztalon, kamrában. Ehelyett kaptunk igénytelen, uniformizált nemzetközinek kikiáltott katyvaszt, sokszor egészségkárosító és az önálló gondolkodást, józan önellátást, nemzeti tudatot, identitást semmiképpen nem támogató „élelmiszereket”.

Többek között ezért tartok fontosnak minden olyan megmérettetést, amely a bor szakmai falai közül kiemeli a termelőt és magát a termést is.

Nem felejthetjük el, hogy a gasztronómia mellett az igényes és tudatos borfogyasztás talán legfontosabb szerepe abban rejlik, hogy az embereket egy asztal mellé ülteti le, magyarul képes társasági érintkezésnek egy magasabb szintjét megteremteni.

De lássuk a legjobbakat: pezsgőben sokadjára a hazai kínálat vitathatatlanul legstabilabb birtoka, a Kreinbacher Birtok brut classic bora jeleskedett. Rendezvények boraként a fehérek között kóstolhatjuk majd a Fritsch Pincészet Ottonel Muskotályát Villányból, vörösben a Koch Borászat Francia módi névre keresztelt francia fajtákból készült szépsavú borát. Az MTA Bora 2025 száraz fehérbora a Bujdosó Pincészet Olaszrizlingje lett (Dél-Balaton). Vörösben az elismerést a Széleshát Szőlőbirtok Szekszárd – Szekszárdi Gubac Merlot Prémium 2019 bora nyerte el. A desszertborok közül – bár magam a tokaji szépségeket soha nem nevezem annak – a Tokaj Kikelet Pince Kft.  2019-es Tokaji 6 Puttonyos Aszúja lett a legszebb. Ezen amúgy egyáltalán nem csodálkoztunk. Ezen a megmérettetésen rozékat is bírál a zsűri. A rendezvényborok között a Bibok Pincészet Kft. – Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2024 kapta a legmagasabb értékelést.

Gratulálunk, köszönjük a részvételt és élvezzük tovább a borokat.

Részletes eredmények itt.