
Elindult a Magyar Bormarketing Ügynökség szervezésében a BORKATEDRA c. meghirdetett program.
Felsőoktatási intézmények nem szakirányú hallgatói tanulhatnak a borról, kreditpont szerző kurzusokon. Egyelőre három budapesti intézmény, az Óbudai Egyetem, a SOTE magyar és angol nyelvű képzése és a Károli Gáspár Református Egyetem hirdette meg a képzést a hallgatók között. Október elején el is indult az oktatás, a Bécsi úti épületben közel ötven diák kezdte meg az ismerkedést a hazai borkultúrával. Az Ügynökség célja, hogy a következő félévtől kezdődően kiterjeszti a képzést valamennyi felsőoktatási intézményre, amely hajlandó befogadni a civilizáció részét képező hazai borismeret és kultúra átadására. A bor több évezred óta kíséri az emberiség történelmét. Ha valaki csupán egy alkoholos italt lát benne, az rosszul gondolkodik.
A bor legősibb kultúrjavaink egyike. Nem szükséglet hozta létre, hanem az ember ambíció-világába született bele. A homo sapiens folyamatosan csiszolta azt és az alkotás vágy első jeleivel (sírkamra festmények stb.) egy időben jelent meg rendhagyó külső körülmények között zajló fogyasztása, illetve annak ábrázolása.
Természetesen nem beszélhetünk a bor kizárólagosságáról – az élvezeti cikkek között. A szeszes italok közül a Kr. előtti évezredekben a sör már elterjedt volt. De jó néhány tudatmódosító anyag is már akkor ismert volt, például a mirha.
A bor jól kézben tartható hatásával előnyt élvezett a különféle bódító anyagokkal szemben. Előállítása az ókori keleten lehetséges és viszonylag könnyű volt. Értékelhető volt, összehasonlítható.
Az elfogadott eredet hipotézisek alapján az összegyűjtött és „véletlen” megerjedt gyümölcsök elfogyasztása által bekövetkezett mámor reprodukálása tekinthető a borfogyasztás rendszeressé válásának. Nyilván ez jó ideig a kiváltságosok sajátja volt, de a szokás folyamatosan terjedt. A borral való kereskedelem hamar kialakult. Az előállítás módszerei, az edényzet és a tárolás mind elterjedtek és a kereskedés tárgyát képezték.
Mi a bor?
A szőlő erjedése útján létrejövő alkoholos ital.
Az erjedés maga: a szőlőben lévő cukor élesztőgombák hatására alkohollá alakul – nem más, mint átváltozás.
A szőlő és a bor ősidők óta fontos mágikus, kultikus, szakrális, étkezéseinkhez kapcsolódó és élvezeti szerepet tölt be az emberiség életében.
Tartalom forrása: Rókusfalvy Pál