Mert hogy tart valahová, az egészen biztos. Nem régóta kóstolhatjuk újra ennek a régi-régi fajtának a borait, hiszen szinte száz évre eltűnt a hazai kínálatból.
Nincs egyértelmű bizonyítéka, de elképzelhető, hogy már a kadarka előtt termett a Kárpát-medencében.
Csókaszőlő (cigányszőlő / vadfekete / kádkongató)
A csókaszőlő a Kárpát-medencében őshonos fajta. A kadarka előtt a legelterjedtebb kékszőlőfajta volt. Sötétkék, majdnem fekete fürtjeiről kapta a nevét, ezért rácfeketének vagy vadfeketének is hívták. A fajtát korábban gyakorta együtt szüretelték a kadarkával és sokszor együtt is erjesztették a két szőlő termését. A budai óvörös vagy Sas-hegyi vörös ismert bor volt annak idején, többnyire kétharmad rész kadarkából és egyharmad rész csókaszőlőből készült.
Későn érik, bora sötét színű, gazdag savvilággal és gyümölcsösséggel. A csókaszőlő a mennyiségi termelést nem bírta, napjainkban viszont több termelő is palackozza borát. Ennek a fajtának a „megmentése” is Szentesi József (Nadap) nevéhez fűződik, ma már az általa telepített alanyokból több termelőnél is termőre fordult a szőlő. Gere Attila, a Vylyan Pince, Kaló Imre és a St. Andrea is beálltak a sorba, bár nem mindenki tartotta meg az ültetvényt. A Mátra ambíciózus termelői viszont beleszerettek és érlelhető, elegáns, igen szép borokat készítenek belőle.
A csókaszőlő fajta újra napirendre tűzésének a magyarázata, hogy a hétvégén a Bussay Pince fáradságot és fáradtságot nem érző gazdája Bussay Dóri és párja, az amúgy somlói illetőségű Kis Tamás komoly csóka-találkozó szervezésére adta a fejét.
Kitűnő borok kerültek elő a Balaton, Villány, Velence térségéből ismert és újonnan boraikkal jelentkező birtokokról. Mondhatni csókák innen-onnan. Debreczeni Mónika a Vylyantól, Szentesi József saját maga nevében, Török Csaba a 2HA és a Szászi Pince képviseletében hozta a borait. Örömmel kóstoltam az Apró Kertek valóban pici birtok két borát is és természetesen a háziak impozáns tizenhárom évjáratát. Engem már eddig sem kellett győzködni a fajta remek tulajdonságairól, de ha valakinek lettek volna kétségei, azt hiszem adott fel belőlük.
Bussay Pince fáradtságot nem érző gazdája Bussay Dóri és párja, az amúgy somlói illetőségű Kis Tamás
Próbáltuk összeszedni mindazt az ismeretet, amit a fajtával kapcsolatban eddig magunkba szívtunk, ami valljuk be, nem túl sok.
Igaz, hogy az utóbbi években sikerült legalább ötven Csókát megkóstolnom, de mindez kevés ahhoz, hogy a fajtáról használható és időtálló véleményt alkothassunk. Szeretem. Ez így elég banális, de akkor is így van. Szeretem a könnyed megjelenését, a finoman árnyalt meggyességét az illatában, finom és olykor-olykor rakoncátlan savait, kicsi tanninját, konyakmeggyes bujaságát és leginkább azt, hogy jó esetben jó inni. Nem húz, nem harap, nem szedi szét a nyálkahártyádat, sokkal inkább játékosságával varázsol el. A csóka nem ad tragikus vagy heroikus borokat. Bár lehet, hogy a termelő oldaláról nézve egyes tulajdonságai a gazdákat heroikus küzdelemre kötelezi, a tegnapi beszélgetésekből mégsem ez az oldala mutatkozott meg a fajtának. Viszont nem hasonlít a kadarkára, ezt egyértelműen leszögezte a csapat. Számomra amúgy a kadarka és a pinot noir sokkal inkább csipkebogyó, míg a csóka meggyes aromatika mentén írható le.
A beszélgetések során szóba került jó néhány olyan komoly termelő, akik bedobták a fajta kapcsán a törölközőt. Nyilván minden gazdának megvannak a saját jól felfogott érdekei és ezt tiszteletben kell tartani. Ugyan vélhetően egész életemben bánni fogom, hogy Kovács Nimród nem békél meg a kadarkával és telepít valamennyit a Nagy-Egedre, de a pálya széléről bekiabálóknak nem szoktak lapot osztani. Így vagyok a csókával is. Azért igazán örömteli, hogy a Mátrában több termelő is telepített a fajtából. Már korábban beszámoltam Kovács Andrásék (Hegymente) és Hoffman Tibor (Itt és Most) kiváló borairól, sokszor méltattam Szentesi József borait is. Török Csaba Csókáját még nem ismertem, még igen fiatal, Szászi Endrééké feszes szerkezetű, eleven volt, jó savakkal. A Vylyan két bora könnyed és elegáns volt, határozott gyümölcsösségük tette őket igazán emlékezetessé.
Veliczky Zoltán és Schubert Ádám a pázmándi Apró Kertek pincészet gazdái.
Ádám jött el párjával a találkozóra és mondhatom nagyon örülök, hogy megismertem őt és a feleségét. Hogy sok ilyen termelő kellene? Igen, egyértelmű, bár nem nekem jut az értékesítés gondja, én csak a jobbik felét látom általában szőlőnek-bornak. De ugye senki nem várja el a hozzám hasonló majdnem naplopóktól, hogy ne örömködjünk érdek nélkül, ha elkötelezett és határozott célokkal megáldott bortermelőkkel találkozunk. A Velencei hegység erősen lekopott vulkáni kőzet-tartaléka nem csak ennek a szőlőnek ad kitűnő hátteret. Egyedi, vibrálóan élénk borok ezek, érdemes megbecsülni őket.
De essék szó végre a vendéglátókról is és arról a fergeteges élményről, amit tizenhárom évjárat Csókáinak a kóstolása jelent. Néhány év maradt csak ki az elmúlt két évtizedből. Kóstoltunk még az ősi, Bussay Laci által készített borokból is, hiszen a 2013-as évjáratig ő volt az úr Csörnyeföldön. Soha nem felejtem el azt a mozdulatát, amivel a frissen termőre forduló csókaszőlő leveleit simogatta. Személyisége, hatalmas szíve-lelke ma is hiányzik sokunknak. Borainak stílusa – kiváltképp a ’90-es évek végén – addig nem tapasztalt finomságot és természetességet hozott el a hazai borvilágba. Az érett szőlő selymes tapintása, sokszor kis maradékcukorral palackozott szürkebarátjai, traminijai vagy a feszes rajnai a zalai dombok vélhetően legszebb korszakát idézték. Nem tudjuk milyenek lehettek akkor régen azok a borok, de a dombok ma is magukért beszélnek.
Bussay Dóri és Kis Tamás kedves házastársi csipkelődéssel kísérve mutatta be a borokat 2023-tól 2008-ig.
Nem mindennapi sor volt, az évjáratok tökéletes lenyomatát mutatva. Ami érthető okokból csak kellően koncentrált és tiszta borokon keresztül tud érvényesülni. Mint rendszerint, most is felállítottunk egyfajta tetszési indexet. Hozzám hasonlóan sokan választották a legjobbak közé a kóstolt legöregebb és legfiatalabb tételt, 2023-at és 2008-at. Az előbbi energikus és igen határozott vonalival, lendületességével győzött meg, a 2008-as pedig a letisztult, elegáns, nem hivalkodó, még ereje teljében lévő, de lenyugodott karakterével. Az is lehet, hogy ebben az élményben benne volt a Lacival együtt kóstolt utolsó borok emléke is. Az ilyen emberek barátságáért hálát adunk, igaz?
Amúgy az egyik legszebb tétel szintén sokak szerint a 2011-es volt. Finom, szinte decens elegancia jellemezte, meleg aláfestéssel a fáradtság legkisebb jelét sem mutatva. A 2015 és 2016 tökéletes lenyomata volt a tikkasztó és kiegyensúlyozott nyári időjárásnak. A 2022 és 2021 még igen fiatal, a 2023 remek potenciál, finoman árnyalt gyümölcsösséggel, kiváló arányokkal. Szerettem a 2020-ast is, nehezebb volt a helyzet töppedt jegyeket sem nélkülöző 2013-assal. A bor szép volt most is, de elvesztette csókaságát. Az igazság az, hogy a maga nemében mindegyik bor önálló tanulmány lehetne. Egyelőre a köszönet és elismerés hangja erősödik bennem, ahogy telik az idő, előbb-utóbb elér majd a visszasírás élménye is. Nagyon jó volt tegnap Csörnyeföldön, számomra visszahozott valamit a régmúlt kővágóőrsi világmegváltásaiból is. Talán néhányan még emlékeznek rá. Boldoggá tesz a tudat, hogy van, aki még tudja, mit ér a zalai táj. Mert érdekes módon valaha ez a két ragyogó táj egy borvidéket adott. Zala Vármegye és a Káli-medence.
