Nem vagyok oda a nagy nyári melegekért, hacsak annyiban nem, hogy ilyenkor a hőség a szobába, leginkább a könyvespolchoz vonz. A lélegzetvételt engedő hűvösben jól esik válogatni a kötetekből. Beleolvasni régen látott albumokba, fellapozni gondolatébresztő írásokat vagy éppen elmerengeni az idő mozdulatlanságán. Ami persze csak annyiban igaz, hogy a honi borvilág kérdései szinte pontosan ugyanazok, mint amit a kilencvenes évek elején feltettünk. Részben magunknak, részben azoknak, akikről úgy gondoltuk, előre vihetik a magyar bor ügyét.
Ami számomra sem akkor, sem ma nem volt kérdés, az a Kárpát-medence borainak imázsalkotó egyedisége. Az, hogy a terroir jegyeit magán hordozó, kizárólag a mi klimatikus és geológiai viszonyainkhoz köthető borok nem szomjoltóként és nem is csupán alkoholos italaink egyikeként kell, hogy éljenek a fejünkben. Mert csupán ez az a kategória, ami a szoros értelemben vett borkultúra tárgya lehet. A világ bármely táján elkészíthető, uniformizált, az aktuális fogyasztói ízlést és kellően jó eladási statisztikákat kínáló borok léte és szükségessége nem kérdőjelezhető meg.
Ossza meg!
